kispataki
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hírek
Hírek : Köztársaság kupa és Rijeka A-A

Köztársaság kupa és Rijeka A-A

A köztársaság kupa harmadik futamán is túl vagyunk.

Köztársaság kupa

 

 

A köztársaság kupa harmadik futamán is túl vagyunk. Ez a verseny nem a megszokott hosszúságú volt számomra, mármint olyan értelemben, hogy egy nap alatt az összes időmérő edzés és a verseny is lebonyolódott. Ez a hétvége is inkább edzésnek volt jó, mert a magyar élversenyzők java nem indult el, ezért aztán nem kellett nagyon jó köridőkre törekednem, de ez több szempontból is jól jött számomra. Az egyik hogy beteg voltam, a másik hogy tudtunk egy kicsit a motor beállításaival többet foglalkozni. Az időmérő edzések alapján az első helyről indulhattam, a másodikról Sárkány Dezső, a harmadikról Vida Tibi. A rajtom jól sikerült, elsőnek tudtam elfordulni a célegyenes végén. Egy kör múlva hátranéztem és láttam, hogy Sárkány Dezső próbált tapadni rám, én meg egy stabil tempóval meg akartam tartani az első helyemet. A megfázásom ezt nehezítette, mert nem tudtam olyan pontossággal odafigyelni, de ez meg is látszódott a köridőmön. A verseny végeredménye így az lett, hogy nekem sikerült harmadszor is bezsebelni a 25 pontot, a második helyen Sárkány Dezső, a harmadikon Vida Tibi ért célba. A következő verseny az Alpok-Adria bajnokság Rijekában megrendezett futama volt.

Idén a Rijekai pályára egy kicsit rossz emlékkel tértem vissza, mert tavaly úgy sikerült befejeznem az évet, hogy estem egy jó nagyot, és a Horváth korházba töltöttem egy napot. Ez a pálya minden év elején egy kicsit fura számomra, az oka hogy gyors döntött kanyarok vannak és elég érdes az aszfaltja. A hétvégére az időjósok végig rossz időt mondtak, de szerencsére nem esett az eső. Az edzéseken próbáltuk megtalálni a jó beállításokat, sokat foglalkoztunk a futóművel, a warm-up-ra még megkockáztattam egy erősebb rugót is a hátsó gátlóba. A pálya egyes részein jobbnak éreztem, de egy-két helyen nagyon pumpált, úgyhogy vissza kellet cserélnem a puhábbra. Szombaton még egy kicsit megpróbáltunk a gépen is gyorsítani. Állítottunk a gyújtáson, a benzin befecskendezésen, és próbáltunk a motornak minél több levegőt adni. Ebbe segítséget adott az airbox nyomásmérő-műszer, ami nagyon hasznosnak bizonyult, mert tudtuk mindig hogy mekkora túlnyomás van a légszűrőházban. Az első napokhoz képest a versenyre sikerült egy kicsit a motoron is gyorsítani. A pole pozíciót a Slovén Berto Camlek szerezte meg, a második helyről Marek Svoboda, a harmadikról Végh Jana, a negyedikről Anderka Markus, az ötödik helyről én vághattam neki a versenynek. A rajtom nagyon jól sikerült, az előlem rajtoló Camlek és Svoboda között próbáltam el menni, de ők összezártak előttem, így egy kicsit el kellett spórolnom a gázból, ezért aztán csak harmadiknak sikerült elfordulnom. A kör végére Camlek és Végh egy hosszú egyenesben ki is kerültek. Utána ők meg előzték az előttük lévő Svobodát és Markust. Az első helyen lévő Camlek nagyon elhúzott a mezőnytől. Egy kis szünetel következett Végh és Svoboda. Aztán én két kör alatt utolértem az osztrák versenyzőt és rengetegszer megpróbáltam elvenni tőle a negyedik helyet, de ez nem sikerült, mert annyira fura helyeken ment a pályán, hogy mindig megtörte a tempómat. A hosszú egyenesek végére valami fergeteges rövidet fékezett, ezért nem tudtam ott megelőzni, a gyors és lendületes kanyarokba viszont mindig úgy megtorpant, hogy sosem tudtam a rendes tempómat fordulni. A futamot egy körrel hamarabb leintették piros zászlóval, szerintem ha még lett volna egy fél köröm meg tudtam volna előzni. A versenyt végül az ötödik helyen zártam. A következő Alpok-Adria futam június 3-4.-én lesz a Pannonia-Ringen, jöjjön minél több motorsportrajongó szurkolni a magyaroknak!

 Sziasztok

                    Viktor#13

 

 
music
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Támogatók
 
Számláló
Indulás: 2006-06-12
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77